Látom szemében a fájdalmat,

A kínt,

S gyötrelmet.

Látom a szomorúságot.

Látom, ahogy néz, oly megvetetten

S néz,

S közben gyűlöl

Látom a szemében.

Szinte hallom, ahogy gondolkodik

Hallom, hogy mennyi gondolat

Jár a fejében

Szinte az én fejem fáj

A sok tehertől

Érzem keze reszketését

Arca fáradtságát

Szeme álmosságát

Látom, s majd

Megszakad a szívem.

Szemét erősen behunyja

Küzd a sírás ellen

Kezével dobol

Ujjait tördeli

De nem bírja tovább

S arcát kezébe temeti

Eleinte nem is hallani

Hisz próbálja visszatartani

De hirtelen

Válla meg remeg

S ő hangos zokogásba kezd.

Szánalmat érzek felőle

És megvetettséget.

Érzem utálatát

Arcomon végig megy tekintete

Gyűlöl

Látni rajta

Szeme lángokba borul

De aztán a tüzet újra kioltja

Szomorúságának patakja

Könnycseppek hullnak kézfejére

Kezével megtörli arcát

De aztán újabb és újabb

Könnyek szaporodnak

De most feláll

Összeszedi magát

És elmegy.

Fejét vissza se fordítja

Egy új ember lett belőle

Gyűlölt, és ezt ő már nem bírta

Itt hagyott, magával

Olyan sokszor már, mégsem tudja

Hogy engem nem hagyhat ott sehol

Én utána megyek

Hisz én ő vagyok

Velem egy könnyen nem végezhet

Én utána megyek, velem jönnek

Az emlékek

Az élete

Mit annyira gyűlöl

Élete végéig vele leszek

Bárhová megy.

És ezt ő is tudja,

Most már megállt az úton, az arcokat látván

És megvárt, mintha tudná, hogy ott vagyok mögötte.

Megvárt, és most már együtt megyünk tovább

Újra érzem a pillantásokat

És a gyűlöletet

Csak most nem az ő gyűlöletét felém

Hanem feléjük

Hisz ő gyűlöli őket

De hisz az érzés kölcsönös…