Nem tudom miért, de verseimet mindig csak a harag kelti
Mindig a szomorúság, fájdalom, és még az ezekhez hasonló mocskos kis érzések.
Minek van ez? Tán én is csak egy maroknyi Bánat vagyok?
Látod még nagy betűvel is írtam. Ösztönösen.
De ha még boldog vagyok is, vagy szerelmes, akkor sem járja át a verseimet a kedves emberi érzések.
Verseimet? De hát ezek szinte nem is versek. Csak pár bejegyzés egy szánalmas blogon.
Még bloggernek sem nevezhetném magamat, nem hogy inkább költőnek.
Meg is változtatom a blog címét. Gyalázat e szóra nézve. Költő.
Csupán csak egy ember, még ha nem is az érzéseim miatt vagyok az.
Hisz nem ismerem a szerelmet, a boldogságot sem igazán..
A legfontosabb emberi érzéseket sem.
Csak azokat a mocskos érzéseket, melyek a véremben keringenek, s véremen keresztül jutnak el a szívemig.
Oda ahol kéne lennie a szerelemnek. Ha ezek oda pofátlankodnak, akkor hogy várhatom el hogy a szerelem mint érzés is létezzen számomra?
