Nincs címe

Esik az eső.

De én meg vagyok mentve tőle.

Mármint az esőtől.

Mert itt ülök, ebben a fehérre mázolt, nyomasztó szobában. Pedig lehetnék otthon is. De nem vagyok.

Szóval itt ülök az ablak előtt, és bámulok kifele a fejemből. Közben cigarettázom.

Tetszik ez a szó – cigaretta. Elegánsan felöltözött, nyakkendőt, öltönyt viselő férfi, ki magabiztosan lépked a nők között, vonzó arcáról pedig lerí, hogy érti a dolgát. Így képzelem el, a Cigerattát.

Már megint eltértem a témától. Gyakran előfordul velem.

Tehát itt ülök, miközben azon gondolkozom, hogy hogy kerülhettem ide. Na, nehogy azt hitted, hogy zsákot húztak a fejemre, és elraboltak. Pontosan tudom, hol vagyok, és minek. Sajnos tudom, és észre se vettem, hogy mikor váltam ilyenné. Két hónapja még házit írtam otthon. Nem tudom, hogy történhetett.

Elnyomom a cigarettám. A csikket a már megszokott helyre dugom. Hadonászok a kezeimmel, hogy ne lehessen érezni a füstöt. Van egy kis parfümöm is, fújok kicsit belőle. Aztán újra leülök.

Kopogtatnak az ajtón.

Nem felelek. Aki akar, az bejön, nekem pedig nincs nagy kedvem egy kicsit is megerőltetni magam.

Az az átkozott Linda az. Azt hiszi, hogy mert mosolyog, még aranyosnak találom. Hát pedig én kurvára gyűlölöm. Pedig ő aztán igazán nem tehet semmiről.

***

Boldogság árasztotta el a testem, mikor megláttam a könyvet a könyvtár egyik polcán. Szinte már ugráltam örömömben. Nem bírtam megállni, hogy ne olvassak bele, így mielőtt még kivettem volna, leültem a két polc közé és elkezdtem olvasni.

Később Virággal találkoztam. Ő a legjobb barátnőm. Mindig, mindent meg tudunk beszélni. Imádom a lányt. Filmet néztünk, kávéztunk és beszélgettünk. Teljesen feltöltődtem tőle.

Elmentünk sétálni.

Nem is számítottam rá, mikor előhúzott egy doboz cigarettát a zsebéből, és rágyújtott. Megkínált, és hát én elfogadtam. Először mondtam, hogy még sose próbáltam, de ő mondta, hogy nagyon jó, és nem lesz semmi bajom tőle. Nekem pedig kifejezetten tetszett.

***

A sárgába teszem az ecsetem, amit utána végig húzok a már nem tiszta lapon.

Szeretek festeni, sőt azt hiszem ez az életem. Nem tudom, mihez kezdenék, ha valami okból kifolyólag nem festhetnék. És nem azért, de jól is festek. Tudom, hogy van hozzá tehetségem.

Valaki az ajtón kopogtat. Valószínűleg anyukám az. Mi több, minden bizonnyal anyukám az, aki az ajtó mögött van, hisz más nem igazán él itt.

-          Jöhetsz.

Lassan kinyílik az ajtó, először csak a fejével kukucskál be, aztán bejön.  Leül az ágyam sarkára.

-          Na, remek. Reménykedtem, hogy csak valami gyors közlendője akad, de ha leült, akkor ez a közlendő inkább valami elcsépelt szöveg lesz. – mondtam magamban.

Gyakran beszélek magamban. Őszintén, úgy gondolom, hogy amit magamban beszélek, azt nem tudnám senki mással megosztani. Talán bolond vagyok.

-          Szeretném, ha készülnél a holnapi felvételihez. Tudom, hogy megy a matek, de nem árt átismételni a dolgokat.

-          Rendben, készülök rá.

Nevetséges. Én tisztában vagyok a képességeimmel, és tudom, hogy képes vagyok megírni azt a vizsgát. Könyörgöm, az érettségire se készültem, és jeles lett. Múltkor úgy mentem el egy versenyre, hogy azelőtt nap szóltak, és egy fikarcnyit se tanultam rá, és természetesen első helyezet lettem. Talán nagyképűnek tűnök. Sőt, biztos. De én csak tisztában vagyok azzal, hogy mire vagyok képes. A másik meg, hogy nem fogok készülni egy olyan felvételire, amit nem is szeretnék, hogy sikerüljön.

Felálltam, és elvettem a könyveket. Lefeküdtem az ágyra, magam elé raktam az egyik könyvet, és bámultam. Nem tanultam, nem olvastam azt, csak bámultam.

-          Kicsim, szeretlek.

-          Én is.

Nagyon hidegen hangozhatott ez a „szeretlek”. Ezzel, nem azt akarom mondani, hogy nem szeretem, de

Miután anyukám kiment, bedugtam a fülhallgatót, és zenét hallgattam. A festés, és a könyvek mellett, a zene az, ami életet ad nekem. Ha nem lenne, akkor csak egy húscafat lennék, aki bolyong üres lelkével az üres utcán, céltalanul.

***

Fáradtan léptem be a lakásunk ajtaján.

Tudod, fáradt kétféle értelemben is lehet az ember. Fáradt lehetsz a sok teendőtől, vagy fáradt lehetsz a lelkedben is. Vagyis, belefáradhatsz csak úgy az életbe.

Én már belefáradtam.

Főzök egy kávét, jutott eszembe az ötlet. Az mindig fel tud üdíteni.

Leültem törökülésbe a teraszon álló hintába. Lassan kortyolgatom a kávémat. Most még ez sem esik olyan jól. Tudom, hogy anyukám csak később jön, így rágyújtok.

Ahogy kifújom a füstöt, olyan mintha egy pillanatra megszabadulnék a bennem rejlő gonosztól, bánattól. De az csak a füst, az csak a cigaretta bánata, az én bánatom még mindig bennem van.

Felmentem a szobámba, és leültem festeni. Kezd alakulni a festményem. Talán lesz is belőle valami.

Kopogtatásra rezdültem meg. Észre se vettem, hogy mikor jött haza anyukám. Most még meg se kérdezte, hogy bejöhet-e.

-          Szia, drágám. Hogy sikerült a felvételi?

-          Szerintem egész jól. Majd holnap délelőttre fent lesznek az eredmények az iskola honlapján.

-          Remélem, bejutsz. Tökéletes lenne neked ez az iskola.

-          Ja, tökéletes lenne nekem.

Ugyanolyan iskola, mint a többi. A diákok bemennek az iskolába tele életkedvvel, gondolatokkal, ötletekkel, aztán kijönnek onnét, olyan gondolatokkal, amilyet a tanárok szántak nekik. Nevezhetnénk az iskolát egy gyárnak is. Hisz egyforma diákokat ’gyártanak’. Talán egy gyárnak több haszna van, hisz az onnan kikerült dolgokat fel lehet használni. A diákok élete pedig általában egy füstbe ment tervvé válik. Hisz úgyse olyan életük lesz, mint amilyet szeretnének, hanem olyan, amilyet a társadalom elvár.

***

Felvettek. Eszméletlenül jó hír anyukámnak. Nekem már kevésbé. Tehettem volna azt is, hogy direkt elrontom a feladatokat. Talán féltem. Nem tudom. Talán jobb lett volna.

***

Egy nap egy órát kint tölthetek a szabadban. Ez annyiból áll, hogy egy óráig sétálhatok. Végül is, szeretek sétálni.  Látom Lindát az intézmény előtt. Most már be kell mennem.

***

Szülőértekezlet volt. Anyukám is felment az iskolába. Utálom az ilyet. Kibeszélnek minket a hátunk mögött. Még tiltakozni se tiltakozhatunk, hisz nem lehetünk ott.

Amikor hazajött, elmesélte mit mondtak. Romlanak a jegyeim. Kérdezték, hogy nem-e történt valami itthon, mert valahogy megváltoztam.

Anyukám azt felelte, hogy nem történt semmi különös. Hazudott.

Utálom a hazug embereket.

Javasolták, hogy vigyen el egy szakemberhez. Biztos elfelejtette, mert azóta se voltunk. Ugyan,  nem vagyok én bolond.

***

Nem bírom tovább. Utálom ezt az iskolát, én nem akarom ezt csinálni. Nem bírok itt lenni. Talán mégiscsak el kellett volna rontani azt a felvételit.

***

Összevesztem a barátnőmmel. Azt mondta megváltoztam, és fél tőlem. Nem értem mire gondolt.

***

Már egy hete, hogy nem mentem be órákra. Talán kirúgnak.

Anyukám nem tud róla. Mert dolgozik. Elfoglalt ember.

***

Az osztályfőnököm becsengetett ma, hogy miért nem látott már több mint egy hete. Mondtam, hogy beteg vagyok, majd viszek igazolást. Tudtam, hogy erre nem kerül sor.

***

Anyukám megtudta, hogy dohányzom. Persze, én tagadtam.

Elvonta tőlem a zsebpénzt.

Még szerencse, hogy volt egy kis félretett pénzem. Így vettem is ma egy dobozzal.

***

Már megint csengetett az osztályfőnököm. Nem értem, miért érdekli ennyire, hogy nem lát. Két hét még nem a világvége. Muszáj voltam azt hazudni, hogy egy műtétem lesz.

Muszáj lesz bemennem, mert anyukámat fogja hívni legközelebb. Nem értem, hogy idáig miért nem ezt tette. Felelőtlenek ezek a felnőttek. Én nem akarok az lenni. Mármint felnőtt nem akarok lenni.

***

Nem tudom, mi történik velem. Már napok óta ki se mozdultam a szobámból.

De ezúttal van egy jó hírem is. Elkészült a festményem. Egy lányt ábrázol, egy híd szélén. Biztos a tájat szemléli.

Biztos azt a hidat ábrázolja a festményem, ami a városunkban van. Nagyon tetszett már régebben is, kiváló építészeti munka, és a táj is csodálatos. Gondolom azért festettem le, mert nyomott hagyott a gondolataimban. Így van ez, ha valami nagyon tetszik az embernek.

***

Ma elhatároztam magam, hogy kimozdulok kicsit.

Holnap talán még órákra is megyek.

De aztán

***

anyukám megtalálta a cigimet. A fiókomban volt, de sose gondoltam volna, hogy a cuccaim között turkálna.

Hatalmas pofont kaptam tőle, és ordibált. Hangosan.

***

Reggel felöltöztem, és elindultam sétálni. Meleg volt, így csak egy könnyed sárga ruhát vettem fel.

Elmentem a hídhoz. Meg akartam nézni, hogy hasonlít-e a festményemre. Nem hasonlított. De itt is szép a táj. A víz most meleg lehet. Jó lenne most ott lubickolni benne.

***

Már megint kopogtatnak az ajtón. Linda jött be, és azt mondja, hogy látogatóm jött.

Most mennem kell.

Pillanat, pillanat nélkül

Kávé cigivel, de gyújtó nélkül

Könyv íróval, de olvasó nélkül

Üres lap, festék, de festő nélkül

Ember, aggyal, de szív és lélek nélkül 

Fülesben ordító zene, hallgató nélkül 

Emberi élet, emberség nélkül

Élet, élet nélkül

úgy múlik el, mint a pillanat, pillanat nélkül.

Érzések nélkül

Nem érzek, nincsenek céljaim,
csak megyek, monotonon.
Tán nem is haladok az úton,
csak egy helyben állok,
Nem érzem, nem tudom.

Más öngyilkosságról beszél,
Én beszélni sem merek róla.
Más kísérletez, én nem is gondolok rá
Talán jó volna
De nem merem.

Eljutottam oda, hogy azt mondom
Magamra –depressziós.
Csak én nem vágom magam,
Mint a sok tumblis tinédzser

Internet világa

A szépen fogó tollat, már felváltotta a billentyűzet

Én is azt nyomkodom, és egy blogba vetem a betűket.

Azok az idők elmúltak, mikor még a KIABÁLÁS volt az üzenet,

És a bejelölés helyett, köszönnöd kellett.

Manapság először be kell jelölnöd,

Aztán ráírnod,

És rettegned, hogy visszaír-e.

Ha visszaír,

Bejött neki a profilképed.

Ha viszont nem ír vissza,

Sajnálhatod, nincs több lehetőséged,

Bár még meg is bökheted,

Hogy nyomatékosabb legyen kérésed.

Talán végiglájkolod, sőt kommentelheted is,

De lehet így se lesz nála esélyed.

Most keresel valaki mást,

Akinek ugyanúgy megtetszett a profilképe.

Mert ugye belsőről szó sincs nálad,

Talán nem is érted,

Csak külső számít, meg ugye legyen pénze.

Ha pedig majd találsz egy szerencsétlent,

Aki visszaír neked, beszélgettek, 

Randiztok,

És ha szerencséd van, az elsőn már dugtok.

De ne kerteljünk, mondjuk ki, hogy mire kellett neked ő.

Dugtatok és kész, most ő már felejtős

Egymás után teszem a lábaim,

És figyelem ütemes járásom.

Zene ordít fülemben,

Életet ad nekem,

Mint intenzíven fekvő betegnek

A katéterben folyó valami.

Nélküle, én csak húscafat lennék,

Ki cél nélkül halad az úton,

S nélküle, kiszállna belőlem az élet, a lélek,

Az érzések,

Mi csepp még bennem van.

Nélküle, csak puszta húscafat lennék,

Ki cél nélkül halad az úton.

Talán az vagyok.

Nem tudom, nem érzem.

…

Nem érzek, nincsenek céljaim,

csak megyek, monotonon.

Tán nem is haladok az úton,

csak egy helyben állok,

Nem érzem, nem tudom.

Más öngyilkosságról beszél,

Én beszélni sem merek róla.

Más kísérletez, én nem is gondolok rá

Talán jó volna

De nem merem.

Eljutottam oda, hogy azt mondom

Magamra –depressziós.

Csak én nem vágom magam,

Mint a sok tumblis tinédzser

Mondták már nekem, hogy próbáltak már öngyilkosságot elkövetni. Lehülyéztem az illetőt. Mondtam neki, hogy az élet szép. Aztán én is elmosolyogtam ezen, és kijavítottam magam: az élet szar, de akkor sem szabad hagyni, hogy legyőzzön. Nem tudtam több érvet felhozni, hisz mi ez már, én is gondolkoztam már róla. Mármint az öngyilkosságon. Tudom, hülye vagyok. De te tudsz nekem jobb érvet mondani, hogy miért ne hagyjam itt?

Azóta ő jár a fejemben. Miért gondolta meg magát..nem tudom.

Ezzel kívánok neki szerencsés életet.

Megszületett,
Nem a Megváltó,
Vagy oly nagy hatalommal rendelkező Isten,
Csak egy egyszerű halandó
Ki mégis sokak szívébe,
Hozott melegséget.

Sok életnek értelmet adott,
Rengeteg kapcsolatot összehozott.
Napokat aranyozott be,
Szemeket könnyeztetett meg,
De az örömtől
Csakis a fénylő boldogságtól.

Hogy mi sors jár,
E csecsemőnek,
Vagy élete, hogy alakul,
Senki se tudja.
De mégis mindenki reméli, kívánja,
Azt a sok jót, mit kimondhat
Egy mosolyra görbülő száj. 

Szerelmes akarok lenni.

Nem ismerem a szerelmet,
pedig annyira szeretném már ismerni.
Érezni, átölelni.
Csókolózni.

Tudni, hogy valaki szerelmes belém,
hogy fontos vagyok neki.

Szeretnék egy társat, kinek mindent elmondhatok,
kit ha kell éjfélkor felhívhatok.

Szeretném már valakinek azt mondani, hogy szeretem,
egy embernek aki nem az anyán.
És szeretném hallani reggelente, éjszaka, és a nap minden percében
hallani szeretném, hogy valaki azt ismételgeti, hogy szeret.

És szeretném érezni a szerelmem lágy ölelését,
ajkaink találkozását, a sötétben, a napfelkeltében.
Szeretném látni, hogy szeret.
 Szeretném érezni, hogy szeret.

Szeretném hallani halk suttogását fülembe,
szeretném érezni illatát ahogy átölel,
szeretnék mellkasán elaludni éjszaka,
és szeretném hogy reggelente mellette ébredhessek fel.

Szeretném a kedvenc pólóját használni pizsamának,
amin rajta van az illata,
és ha kimosnám, újra felvetetném vele egy kicsit,
csakhogy rajta legyen újból az illata.

Szeretnék vele nézni egy filmet,
összebújva a kanapén,
szeretnék lopni tőle egy csókot a moziban,
a film fénye alatt a sötétségben.

szeretném ha úgy szeretne ahogy vagyok,
és nem akarna megváltoztatni.
szeretnék ajándékot venni neki február 14re
és már hetekkel azelőtt szeretném tervezni a meglepetést.

Szeretnék egy igazi randit,
és szeretném ha ő is szívből szeretne.
Szeretném érezni a közelségét,
és szeretném érezni megbízhatóságát,
A biztonságot szeretném érezni,
ami akkor töltene el amikor vele vagyok.

Szeretném érezni, hogy valaki törődik velem,
A törődést szeretném érezni.
Szeretném érezni a szerelmet.
Szerelmet szerzetnék érezni.
Szerelmes akarok lenni.

Énnekem nemhogy az egom verdesné a plafont ott fent, hanem még, az önbizalmam jár lent a föld mélyén, a pokolban ;)

Látom szemében a fájdalmat,

A kínt,

S gyötrelmet.

Látom a szomorúságot.

Látom, ahogy néz, oly megvetetten

S néz,

S közben gyűlöl

Látom a szemében.

Szinte hallom, ahogy gondolkodik

Hallom, hogy mennyi gondolat

Jár a fejében

Szinte az én fejem fáj

A sok tehertől

Érzem keze reszketését

Arca fáradtságát

Szeme álmosságát

Látom, s majd

Megszakad a szívem.

Szemét erősen behunyja

Küzd a sírás ellen

Kezével dobol

Ujjait tördeli

De nem bírja tovább

S arcát kezébe temeti

Eleinte nem is hallani

Hisz próbálja visszatartani

De hirtelen

Válla meg remeg

S ő hangos zokogásba kezd.

Szánalmat érzek felőle

És megvetettséget.

Érzem utálatát

Arcomon végig megy tekintete

Gyűlöl

Látni rajta

Szeme lángokba borul

De aztán a tüzet újra kioltja

Szomorúságának patakja

Könnycseppek hullnak kézfejére

Kezével megtörli arcát

De aztán újabb és újabb

Könnyek szaporodnak

De most feláll

Összeszedi magát

És elmegy.

Fejét vissza se fordítja

Egy új ember lett belőle

Gyűlölt, és ezt ő már nem bírta

Itt hagyott, magával

Olyan sokszor már, mégsem tudja

Hogy engem nem hagyhat ott sehol

Én utána megyek

Hisz én ő vagyok

Velem egy könnyen nem végezhet

Én utána megyek, velem jönnek

Az emlékek

Az élete

Mit annyira gyűlöl

Élete végéig vele leszek

Bárhová megy.

És ezt ő is tudja,

Most már megállt az úton, az arcokat látván

És megvárt, mintha tudná, hogy ott vagyok mögötte.

Megvárt, és most már együtt megyünk tovább

Újra érzem a pillantásokat

És a gyűlöletet

Csak most nem az ő gyűlöletét felém

Hanem feléjük

Hisz ő gyűlöli őket

De hisz az érzés kölcsönös…

Cigarettafüst ..

Hajam füstszagú,
Bőröm beszívta a füstszagot,
ruhámat átjárta a füstszag.
Cigarettafüst.
Érzem az egész szobában.
Testemet átjárta az illat,
érzem minden porcikámban,
érzem a torkomon, ahogy végig megy le a tüdőmbe
érzem, mintha simogatna dühösen.

Szememet csipi a füst, könnyezek,
de azért nem teszem le a cigarettát, mert szeretem,
szeretem, hogy most végre találkozott velem,
nem élek vele, de most már megvolt az első csók a cigarettával,
ahogy ajkaim befedi és szívom mélyen,
hogy vándoroljon a testemben
Ahogy kifújom mintha a lelkemből fújnák ki
egy darabot, kimegy a számon,
és nem jön többet vissza.
Érzem az agyamban, úgy mint a ruhámon,
szám nagy görbületet vett,
veszem a karcsú üveget, számhoz emelem,
érzem ahogy lemegy,
már kellett szomjazó torkomnak.
Visszarakom, hamutálhoz emelem a cigarettacsikket,
a peremére verem, aztán újra a számhoz emelem.

Aztán nem hagyom abba a kacagást,
érzem most mindenki jól érzi magát,
valaki kiöntötte a sört az üvegből,
a hamu az ágyra szóródott,
én csak végig fekszem az ágyon,
szemem a plafonra mered,
aztán végig pásztázom a szobát, és a többieket,
látom a cigaretta füstöt,
mintha szellem volna, jár a szobában,
Jár mintegy szabad lélek.
aztán mintha tudná merre van az útja,
kimegy a nyitott ablakon.
De még mindig jelen van,
mintha úgy érezné, hogy visszajön még hozzánk,
és érzem mindenhol,
 a ruhámon, a hosszú szőkés hajamon,
a bőrömön, amibe szinte már beleivódott a szag.